Sziasztok! Hivatalosan is megnyitom a blogot, tehát, mostantól nem lesz inaktív a blog, hanem elvárásaim szerint hetente jönnek új részek! Jó olvasást kívánok!
Melissa
Viszlát New York
Nahát, elérkezett ez is. Életem egyik legnehezebb döntéséhez értem. A költözés, hogy itt hagyjam a szüleim, a testvéreim, a szeretteim, és majd valamikor visszatérjek? Nehéz. De, egy célom van; a végtelenbe és tovább. Úgy gondolom, semmi sem állíthat meg, és mindent megfogok tenni, hogy jó eredményem legyen az új egyetemen. A világ egyik legjobb egyetemére jutottam be, amely minden vágyam volt. Nem szabad elszalasztanom ezt, amit kaptam az élettől. Nagyon fog hiányozni New York, és minden ami ott volt. Egy kis szigetre kell hogy utazzam, Caprira. Gyönyörű sziget, jártam már ott egész pici koromban. Már csak a képekből is tudom, milyen csodálatos hely. De sajnos egy dolog, ami visszataszít. Hogy nem tudom százszázalékosan a nyelvet, és ez aggasztó. Magam is avval nyugtatom, hogy nembaj, úgyis megtanulom, és hogy képes vagyok rá, hát... majd meglátom.
•Indulás!•
Már teljesen összecsomagoltam a cuccom, és nemsokára indul a repülőm. Még egy utolsó puszit adtam a nagyinak, mert Ő nem jött ki a repülőtérre. Már a repülő leszállt, és fel kellett hogy szálljak. Megöleltem anyut, aput, és az öcsém. Mindegyikőjük azt súgta a fülembe, hogy vigyázzak magamra, mintha nem tudnám. Ennek ellenére, könnyes szemmel búcsúztam el tőlük, hiszen eléggé messze megyek. A világ másik felére, nem könnyű lesz, tudom. Egyszer élünk, mindent bele kell adnom. Kém leszek. Életem legnagyobb álma, hogy kém legyek, és hogy kémkedjek valaki után. Felmentem a repülőre, beültem a székembe, amely a 007-es számot "viselte". Mellém egy öregnek látszó ember ült, öltöny volt rajta, rám nézett, mintha valami olyat látott volna, amit életében nem látott. Legnagyobb meglepetésemre egy fülhallgatót dugott a fülébe. Úgy éreztem, hogy egész végig engem bámult, de próbáltam figyelmen kívül hagyni. Sok mindenen gondolkoztam az út alatt. Az egész életem leforgott bennem ezen a pár órán át. Egészen drámai résznél jártam az életemben, amikor hangosan elkezdett csörögni a telefonom hajnal kettőkor, és az Arctic Monkeys-re mindenki felébredt. Úgy néztek rám, mintha nem láttak volna embert, akinek repülőn hajnali két órakor csörög a telefonja. Anyu volt az, föl is vettem, aztán majd halkan letoltam, hogy miért ilyenkor keres. Azt akarta tudni jól vagyok-e. Végülis, nem vagyok jól, haldoklok a repülőn, és elfelejtettem felhívni, hogy éppen belecsapódunk a tengerbe. Szülők... Sosem értettem ezt az aggódást, anya részéről, felnőttem immár 19 vagyok, magamra vagyok felelőséggel. Jó, persze az anyukám, de ennyire úgy gondolom nem kellene aggódni. Nem vagyok már tíz éves, aki nem tudja azt sem mennyi egy - meg - egy. Miután letárgyaltam a repülőgép személyzetével, hogy miért is csörgött a telefonom ilyen későn max hangon, az ablak felé fordultam, és megpróbáltam aludni. Este egészen furcsa álmom volt, az, hogy az ügynökség, ami igazából egy egyetem, fel fog robbanni, és hogy pár ember fogja túlélni a robbanást. Miután felkeltem, elég hülyeségnek tartottam, ráztam a fejem, mint aki megszédült, aztán utána, a hangosbemondó közölte az utasokkal:
,, Kedves utasaink! Tíz perc, és megérkezünk Caprira, készülődjenek, de ne csináljanak nagy zűrzavart! Köszönjük hogy velünk utaztak! " Ekkor megfogtam a pokrócom, és begyömöszöltem a bőröndömbe, hiszen nem vettem ki semmi mást, csak a pokrócot, amivel takaróztam. Ezután, kinéztem az ablakon, és megláttam Caprit. Ó, te jóságos ég! Annyira gyönyörű volt. Persze, csak fele annyira, mint New York, de a tenger feldobta az egész kis szigetet, gyönyörű volt. Elképesztő, hogy egy ilyen helyen, ügynökséget üzemeltetnek - ami igazából egyetem, de ez az állneve - . Pár perc alatt összecsomagolt mindenki, aztán a hangosbemondó megint elkezdett beszélni.
" Kedves utasaink! Kérem foglalják el helyüket, a leszálláshoz közeledünk! ". Erre mindenki leült, a bőröndök mind koppantak egyet, mert arrébb tették, vagy arrébb gurították. Ezután egy sípoló hangot adott ki a gép, amely azt jelezte, hogy szállunk le. Miközben szálltunk le, átfutott rajtam a hideg, utálom ezt a részét a repülésnek. Egy-két percbe telt, amíg teljesen biztonságosan megállt a repülő, a reptéren. Először, az öltönyös bácsi kikecmergett a helyéről, utána én jöttem. Nem hagytam hogy valaki megelőzzön, lökdöstem fel az embereket, de különösebben nem érdekeltek a beszólások. Magam után húztam a bőröndöm, ami legalább hétszer felborult, mert felrúgták. Ezután, lekecmeregtem a repülő lépcsőjén, aztán a pilóta integetett, és ordibálta utánunk hogy: Ci vediamo! ( viszlát! ), azután páran ugyanezt visszaordítottuk. A bőröndöm magam után nyúztam, egészen az egyetemig. Az egyetem a sziget legtetején helyezkedett el, ahonnan tökéletes látni a tengert. Bekopogtam az egyetem jókora fa ajtaján,
és egy hidegkirázóan helyes srác nyitott ajtót. Még nem volt 3 hónapnál tartós kapcsolatom, de még nem is nagyon vágytam rá, mivel majd megtalálom az igazit, akár itt, akár majd Amerikába. A srác így üdvözölt:
- Buon pomeriggio, signora! ( Jó napot asszonyom / hölgyem! )
Én válaszképpen bólintottam, a fiú pedig a szemembe nézett, és ez kérdezte:
- Parla inglese? ( Beszélsz angolul ) - én erre a földre néztem, kicsit mondhatnám úgy szégyenlősen odabiggyesztettem:
- Sí! Or yes! - az ismeretlen rám mosolygott, majd megszólított újra:
- Örülök neki! A nevem Eathan! És megtudhatnám, a tiéd? Milyen szakos leszel? Én kezdő kém vagyok. - bólogattam, mint valami bólogató kutya dísz, amiket a kocsikba szoktak tenni, és ha hozzáérsz a fejéhez, vagy " megütöd " bólogat.
- A nevem Melissa, de csak Meli-nek, esetleg Mel-nek szoktak becézni, és én is kém szakra megyek! - motyogtam. Aztán utána témát váltottam, mert nem szeretek magamról beszélni, szerintem ennyit kell tudni mindenkinek rólam.
- Szóval, hol is fogok én aludni? Valami szállodába? Segíts, nem ismerem Caprit. - Eathan, egy ideig kérdőn nézett rám, aztán leesett neki, mit kérdezek.
- Ja! Hát, igazából, te Vittoria-val leszel egy szobába! Gyere fölkisérlek! - aztán mentem utána a hosszú csigalépcsőn, azthittem sosem lesz vége, de végre felértünk. Benyitottam, és az új szobatársam az ágyon feküdt. Éppen az iPod-ját nyomogatta, és zenét hallgatott.
- Ó! Szia! A nevem Vittoria! Örülök hogy te lettél a szobatársam! - és odanyújtotta a jobb kezét.
- Szia! Én Melissa vagyok, de..izéé.. csak Meli-nek vagy..öö.. Mel-nek szólíts! - dadogtam. Nem megy nekem ez a bemutatkozás. Lefagyok, és pár szó jön ki belőlem az pedig a: izé és az öö.... Bevonszoltam magam után a nehéz bőröndöm, aztán kipakoltam az ágyamra. Két külön ágy volt összetolva, nem a legkényelmesebb volt, de megtette. A szobában Full HD-s tévék voltak, és egy kicsi McBookAir laptop, ami a Vittoriaé volt. Én is ledobtam a laptopom az asztalra, viszont az enyém, csak egy egyszerű Samsung laptop volt. Látható volt, hogy a szobatársam, egy pénzeszsák volt. De viszont, nem volt beképzelt mint némelyik - sőt a legtöbb - gazdag p*csa. Jó fejnek tartottam, pár dolgot tudtam meg róla, az pedig
,, Kedves utasaink! Tíz perc, és megérkezünk Caprira, készülődjenek, de ne csináljanak nagy zűrzavart! Köszönjük hogy velünk utaztak! " Ekkor megfogtam a pokrócom, és begyömöszöltem a bőröndömbe, hiszen nem vettem ki semmi mást, csak a pokrócot, amivel takaróztam. Ezután, kinéztem az ablakon, és megláttam Caprit. Ó, te jóságos ég! Annyira gyönyörű volt. Persze, csak fele annyira, mint New York, de a tenger feldobta az egész kis szigetet, gyönyörű volt. Elképesztő, hogy egy ilyen helyen, ügynökséget üzemeltetnek - ami igazából egyetem, de ez az állneve - . Pár perc alatt összecsomagolt mindenki, aztán a hangosbemondó megint elkezdett beszélni.
" Kedves utasaink! Kérem foglalják el helyüket, a leszálláshoz közeledünk! ". Erre mindenki leült, a bőröndök mind koppantak egyet, mert arrébb tették, vagy arrébb gurították. Ezután egy sípoló hangot adott ki a gép, amely azt jelezte, hogy szállunk le. Miközben szálltunk le, átfutott rajtam a hideg, utálom ezt a részét a repülésnek. Egy-két percbe telt, amíg teljesen biztonságosan megállt a repülő, a reptéren. Először, az öltönyös bácsi kikecmergett a helyéről, utána én jöttem. Nem hagytam hogy valaki megelőzzön, lökdöstem fel az embereket, de különösebben nem érdekeltek a beszólások. Magam után húztam a bőröndöm, ami legalább hétszer felborult, mert felrúgták. Ezután, lekecmeregtem a repülő lépcsőjén, aztán a pilóta integetett, és ordibálta utánunk hogy: Ci vediamo! ( viszlát! ), azután páran ugyanezt visszaordítottuk. A bőröndöm magam után nyúztam, egészen az egyetemig. Az egyetem a sziget legtetején helyezkedett el, ahonnan tökéletes látni a tengert. Bekopogtam az egyetem jókora fa ajtaján,
- Buon pomeriggio, signora! ( Jó napot asszonyom / hölgyem! )
Én válaszképpen bólintottam, a fiú pedig a szemembe nézett, és ez kérdezte:
- Parla inglese? ( Beszélsz angolul ) - én erre a földre néztem, kicsit mondhatnám úgy szégyenlősen odabiggyesztettem:
- Sí! Or yes! - az ismeretlen rám mosolygott, majd megszólított újra:
- Örülök neki! A nevem Eathan! És megtudhatnám, a tiéd? Milyen szakos leszel? Én kezdő kém vagyok. - bólogattam, mint valami bólogató kutya dísz, amiket a kocsikba szoktak tenni, és ha hozzáérsz a fejéhez, vagy " megütöd " bólogat.
- A nevem Melissa, de csak Meli-nek, esetleg Mel-nek szoktak becézni, és én is kém szakra megyek! - motyogtam. Aztán utána témát váltottam, mert nem szeretek magamról beszélni, szerintem ennyit kell tudni mindenkinek rólam.
- Szóval, hol is fogok én aludni? Valami szállodába? Segíts, nem ismerem Caprit. - Eathan, egy ideig kérdőn nézett rám, aztán leesett neki, mit kérdezek.
- Ja! Hát, igazából, te Vittoria-val leszel egy szobába! Gyere fölkisérlek! - aztán mentem utána a hosszú csigalépcsőn, azthittem sosem lesz vége, de végre felértünk. Benyitottam, és az új szobatársam az ágyon feküdt. Éppen az iPod-ját nyomogatta, és zenét hallgatott.
- Ó! Szia! A nevem Vittoria! Örülök hogy te lettél a szobatársam! - és odanyújtotta a jobb kezét.
- Szia! Én Melissa vagyok, de..izéé.. csak Meli-nek vagy..öö.. Mel-nek szólíts! - dadogtam. Nem megy nekem ez a bemutatkozás. Lefagyok, és pár szó jön ki belőlem az pedig a: izé és az öö.... Bevonszoltam magam után a nehéz bőröndöm, aztán kipakoltam az ágyamra. Két külön ágy volt összetolva, nem a legkényelmesebb volt, de megtette. A szobában Full HD-s tévék voltak, és egy kicsi McBookAir laptop, ami a Vittoriaé volt. Én is ledobtam a laptopom az asztalra, viszont az enyém, csak egy egyszerű Samsung laptop volt. Látható volt, hogy a szobatársam, egy pénzeszsák volt. De viszont, nem volt beképzelt mint némelyik - sőt a legtöbb - gazdag p*csa. Jó fejnek tartottam, pár dolgot tudtam meg róla, az pedig
- Olaszországban lakik, már pici kora óta
- Nem rég múlt el tizen-kilenc
- Jelenleg van egy barátja, akivel öt éve egy párt alkotnak, Ő is ide jár.
- Profin beszél Olaszul ( és akármikor tud segíteni a nyelvbe )
- És könyvmoly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése